Hangzatos címeket mindg is szerettem adni a bejegyzeséeimnek. Többek közt a búúú és a mekk színvonalat szeretem képviselni, én azt hiszem így szeretném kissebbíteni a nyomást. Mármint nem a Pascalban mért nyomást csökkenteném, bár hívogató az Everest meg a K2, de kevésnek sem érzem magam én ahhoz. de szeretném kissé könnyíteni magam tudatban.
Mikor pár évvel ezelőtt ujjongtak a kollegisták a "forradalmi" felkeléseken, majd igaz hittel járultak tüntetésekre többen is környezetemből én csak cinikusan figyeltem igyekezetüket a hatalomtól talán már akkor nem kevéssé megbutult vezetőink leváltásra. Ha már akkor tudtam volna, nem tudtam. Őszintén szólva azt hittem hogy kissebb csetlések-botlások után azért emberi pályára képesek vinni mindannyiunk ügyét. Természetesen az "éjjeli őr állam" szerep már a jóléti rendszerváltás szlogennél meghalt, de én még reméltem. Jó nem írhattam az első mondatba hogy teljesen hülye vagyok. OK.
Új költségvetés, IMF, millirád eurók meg forintok, az okosok szeirnt meneküljünk az euró szárnyai alá, meg pörgessük fel gazdaságunkat. Hát még mi a lófaszt? Ilyenkor hol vannak az ősmagyarok hogy ingyen jöjjenek főzni a kórházakba? Esetleg feltakaríthatnák a folyosókat, de ha meszelni támad kedvük akkor em tartanám vissza őket. És ez csak a kórház, az utcán is sok ám a szemét. Magyarok dobták el. Meg németek, angolok, oroszok, lehet hogy még kínai és japán is szemetelt már pécsett. What the f*ck is wrong with you people? Akit csak ismerek és annyi visz haza hogy félretheti a felét az adót is csal, nem azért mert éhenhalna ha nem tenné, mert így fenntarthatja az életszínvonalának a folyamatos fejlődését/fenntartását? Aztán szar a kórházban dögleni meg mikor nincs pénz a gyógyszeretekre? És ne legyen magánbizosító? Miért az ágált a leghangosabban a vizitdíj/napidíj ellen akinek nem volt probléma a kfiizetése? Mégis mit gondoltak, miből lesz az kipótolva?
A nagy büdös semmiből, kérem. De azért örülünk mert így már nem megalázó a betegnek kifizetni meg az orvosnak elfogadni. A fehér köpenyhez fehér boríték illik! Előre a szokásokkal. (Kis kitérő, lehet én viszem túlzásba az egyéniség hangoztatását, de ma rám szóltak hogy fehér köpenyt fel. Én nélküle is tudok anamnézist felvenni meg vizsgálni. jobban is, mert nem készülök elájulni a talán 6 hete kimosott nejlon kabátban...) Eddig is csodásan kiszolgáltak minket a magyarok szokásia, lásd Mikszáth bármely a madzsar gentry -ről (a magyar lecsúszó nemest és a CT/MR géptestét miért uu. hívják????) szóló tanmeséjét.
Tényleg nem értek a gazdaságpolitikához, csak amit én látok nap-nap után a magyar egészségügyben. Kórházak vérvételi csövek meg gumikesztyű nélkül? Egyetemünk milliárdos tartozással? Diákok színjeles átlag mellett 15ezer forintot sem elérő ösztöndíjakkal? Oh, aki tudja hogyan lesz rezidens és szakorvos a mostani generációból az megírhajta. Mi még nem tudjuk, de vigyázzatok mert egyszer mi fogunk gyógyítani és akkor ...
Akkor már minden rendben lesz az én véleményem szerint. Mondjunk bármit, lassacskán a Ratkó nemzdék kifárad, saját szememmel láthatom/hallhatom minden nap. Már nem lehes sokáig húzni, talán 5-10 év és kezdődhet is a baj. A nyugdíjrendszer teljes összeomlása és a szociális háló illúziójának megszűnte után talán az emberkék fejében is hirtelen megtörténik a rendszer (módszer) váltása és elkezdünk kapitalista módon országot építeni. Nem mondom hogy nincs szükség az állami támogatásra a rászorulók számára, de az alkoholisták és a 200 kilót feszegető zsírgombócok semmire nem szorulnak rá, egy orbitális szájonvágáson kívül. Igenis fizessenek mint a huzat, én minden nap eljárok edzeni, futkározom, nem szállok buszra (Pécsen jó a levegő...), ügyelek arra hogy mit mikor eszem (amennyit amilyen gyakran csak tudok :D), és remélem hogy ennek hosszú távon is haszna lesz. Aki csak a máját kínozza minden nap az meg rohadjon meg, én nem akarok költeni rá, mert irigy vagyok. Nincs olyan hogy a beteg érdeke, van az én személyes meg a szakmai érdekem, és örülök ha sikerül valakin segíteni, de aki kibaszott magával 50-70 éven át, az ne arcoljon az orvosnak hogy miért balfasz és miért nem tudja meggyógyítani mert röhejessé válik.
Vegyük már észre a helyünket.
Pl. nem tudom ez a post hordoz -e bármi értelmeset. El is húzom tanulni, rám fér. pussz.

